Töltöttem már hosszabb időt is Net nélkül a mostaninál, de akkor és ott nem én határoztam meg a körülményeket, hanem a boldog tudatlanság. Ám most, amikor magam döntöttem úgy, hogy leválasztom magam a világhálóról, kicsit irigyeltem a korábbi énem, aki mezei katánggal, harang- és szulák virággal, na meg a tömérdek harcedzett bogánccsal képes volt felépíteni egy egész királyságot és hadat üzenni a fél világnak …
Séta közben találtam ezt a kis kísérleti jellegű szigetet tele vadvirágokkal. Azt tesztelik, hogy vajon ezek a növények képesek-e megtelepedni két sín és jópár autóút szmogos vidékén is. Remélem igen.
A visszaszámlálás előtti órákban kiderült, hogy a házunkban folyó felújítás alatt véletlenül lekapcsolták az ajtócsengőnket a központi rendszerről. De hát kinek hiányzik az a csengő, gondoltam, amikor bekopogott a szomszéd, hogy majd szól és visszakapcsolják!? Sőt! Akár jól is jöhet ez a csengőnélküliség, suhant át az agyamon, legalább lélekben támogatja a tervemet … Mert ilyenkor, mint minden rendes diétához jól esik egy kis támogatás …
Felkészülni felkészültem én már erre nagyon rég, – mint említettem – még akkor és ott, amikor még télen-nyáron lavorban mosdottunk, sóval mostam a fogaimat és pottyantós Wc-re jártunk, vagy oda ahová értünk. Hogy én hogy irigylem ezt a feeling-et! De vajon ma hol van a komfort-zónám határa? Emlékszik-e a múltból valamire is a testem? Ha igen, hogyan reagálna, ha újra arra kényszerülne, hogy “vadon” éljen?
Egész listát készítettem arra az esetre, ha a Net-nélküli óráimban elfogna a kísértés. Először is terveztem egy zászlót, amit mindenhová kitűztem és megosztottam egy pár közösségi felületen is … ha valaki netán velem tartana ebben a csendben …
Íme a zászlóm!
Bár ez nem egy harc, de a bátorító zászlóknak nagy szerpük van az ilyen kihívásoknál. Íme a saját Blackbird-day zászlóm!
Amikor kikapcsoltam a telefonomat és a netet, az utolsó információm szerint csupán idegen országok idegen embereitől kaptam bátorítást. Totál idegenektől! A 16 éves unokahúgomat azért még megkérdeztem viccesen, hogy velem tart-e a Net-nélküliségembe, de azt válaszolta, hogy kösz nem … sok röhögős jellel. Hogy is vártam egy olyan 16 évestől ekkora áldozatot, aki Wifiné Szoftver Zs.-nek keresztelte magát!? 🙂
Sosem diétáztam igazán, így nem tudom, hogy pontosan van-e párhuzam egy valódi diéta és az én Net-nélküli óráim között. Bár egyáltalán nem számítok Net-függőnek, annyit azért sejtettem, hogy a Net néha úgy működik, mint valami hiánypótló. Mint például a csoki. Valamiért akkor is elmajszoljuk, ha valójában a szervezetünknek nincs is szüksége rá.
Számításba vettem néhány dolgot:
Még a visszaszámlálás előtt elterveztem, hogy mindent jól időzítek. Lehetőleg olyankorra, amikor sehová nem kell futni és netes dolgaim is várhatnak, mert nem hal bele senki az égvilágon.
Először is jó sok munkát adtam magamnak. Ebben semmi újdonság nem volt amúgy. Imádom a munkámat!
Másrészt pedig előkészítettem pár könyvet és 7 pakli kártyát. Egy egyiptomi kártyát és hat személyiségfejlesztőt. Tulajdonképpen egykutya. Ezeket máskor is használni szoktam, ha elakadnak a gondolataim. Ezúttal azonban inkább a személyiségfejlesztő Bölcsességek paklija játszott.
Rögtön az első kísértésnél kihúztam egyet. A következő volt rajta: „Az igazi sikert az jelenti, ha legyőzzük a félelmünket, hogy sikeresek leszünk. „ /P. Sweeney/ De ki az a P. Sweeney, kérdeztem volna a Net-et, de kénytelen voltam inkább elgondolkodni a mondatán… ? Végül is a feladat épp az volt, hogy elgondolkodjak: mit mond nekem ez a sor … miben visz előre? stb. Épp hogy csak elmerültem volna magamban, egyszer csak megszólalt az ajtócsengő. Jó élesen! Ez felrázott ugyan, de nem nyitottam ajtót, mert nem szerettem volna, hogy bárki is „belelógjon” az energiámba. Tudomásul vettem, hogy megjavították a csengőt és kész. Mondjuk pont a csengő az, ami nélkül simán lehet élni.
Harmadszor meg vannak a váratlan dolgok. Erre nem lehet készülni. Improvizációt és rugalmasságot igényel. Délután pont egy ilyen váratlan dolog duplázta meg a személyes próbatételem. Eltört a nyomócső, és így el kellett zárni a vizet (is). Eleinte még nem tűnt vészesnek a dolog, lekötött a munka és a gondolataim. Ivóvizem meg volt. De egyszer csak kezet akartam mosni, mert patyolatfehér anyaggal dolgoztam és olyankor fél óránként kötelezően kezet szoktam mosni. Nem tudtam mit tenni, ásványvízzel mostam kezet, aztán dolgoztam tovább.
Munka közben bevillant néhány kép abból az időből, amikor a víznélküliséget gyakrabban éltük át, egy másik ország másik érájában. Olyankor, minden negyedbeli ember B. néni kútjára járt. Hosszú sorokban álltunk a kútvízért. B. néninek volt egy fia. Mi csak Csaba királyfinak hívtuk. Csaba királyfi nagyon sokat ivott, de amúgy – az anyját leszámítva – mindenkivel kedves volt. Amikor meglátott, mindig megkérdezte, hogy miben segíthetek, királylány? Mondtam, hogy vízé’ jöttem, ő meg segített vizet merni. Még a vödrömet is cipelte… Azóta sok minden változott: B. néni már nem él, Csaba királyfi már nem iszik, a víz pedig kevesebb lett a Földön … Talán a királylányok nem teszik jól a dolgukat?
Négy óra körül ismét megjelent ez a kísértés. Ezúttal intenzívebben. Mert bármennyire is szeretem a munkám, kissé elfáradtam és egy gyors zuhany is jól esett volna. Már nem is a Net hiányzott. Sőt egyáltalán nem hiányzott. Hanem valami hűsítő hideg. Gondoltam, elnyalok egy fagyit. Mekkora luxus ilyen melegben, hogy van még jég! Kiültem az erkélyre. Onnan jól látni a forgalmat. Ez egy kicsit visszakapcsolt a civilizációba. Miközben nyaltam a fagyit, elolvastam a csomagolását. Mindig elolvasom. Néha egész vicces dolgokat lehet olvasni. Most például azt, hogy ez a fagyi egymagában nem árulható. Akkor tudatosult bennem, hogy miközben én itt Net-diétázom, körülöttem megannyi Net suhog. Szóval, ezzel 36 órával egyes egyedül én teszem zsebre a magam kis kontroll-fejlődését. Akkor döntöttem el, hogy megosztom az óráimat másokkal is …
A következő kísértés csak két óra múlva jelentkezett. A Net teljesen eltűnt a gondolataimból és csak a vízre tudtam gondolni. Kinéztem az erkélyre és láttam, hogy az epreink teljesen elnyúltak a melegtől. A maradék vízzel gyorsan spriccelni kezdtem őket. Ekkor jöttem rá, hogy míg locsolom az epreket, a kezemet is le tudom mosni! Kérdés, hogy ez a fajta ásványvíz jó-e az epreknek? De Nérónak, a szőlőnknek már nem mertem adni.
“Vér” nélküli szamócáink is épp, hogy tartani tudták a fejüket a nagy hőségben.
Ez a bizonyos víz a kedvencem. Amikor iszom, valahogy mindig Drakula jut eszembe. Most is, miközben ásványvízzel újraélesztettem az kis ültetvényt, arra gondoltam, hogy vajon Drakula is ezt a lepencevölgyi vizet ihatta amikor itt raboskodott a közelben? Vagy adtak neki vizet egyáltalán? És mivel üthette el az idejét a veremben? Azt mondják patkányokat húzott karóba, de mindenki tudja, hogy a híres „Karóbahúzó” nevét nem innen kapta. Az is eszembe jutott, hogy egyazon vidéken születtünk, valószínű, hogy ő is eső- vagy kútvízben mosta a haját Te jó ég! Vajon ettől ilyen egyforma a hajunk ?!!! Úristen, gondoltam, vajon a Net-telenség velejárója vagy a csend hoz ki belőlem ilyen fura gondolatokat? De az is lehet, hogy napszúrást kaptam!
… De tényleg? Vajon hogyan és mivel ütötte el ez a idejét ez a jóember? Miközben teljesen azonosultam Dracula aka Vlad Tepes magányával, rámugrott egy amerikai ugrókabóca (amúgy lepkekabóca, de szerintem rossz az elnevezés .), akikkel már küzdök egy ideje … Visszazökkentem a valóságba és gyorsan ki is írtottam pár élősködőt. Épp elég a szegény epreknek a vízhiány! Apropó vízhiány! Muszáj bekapcsolom a telefonom, gondoltam… legalább egy pillanatra … a túlélésért teszem, így nem vétek a saját rögtönzött szabályaim ellen. Szólnom kell a páromnak, hogy hozzon vizet, mert nem tudni mi lesz holnap … Ekkor már este 6 óra volt. Betartottam a pontosan két percet, aztán folytattam a munkám …
Nem tudom megmondani, hogy milyen lehet egy igazán Net-fügőnek lekapcsólodni a hálóról, mert amikor ma reggel felébredtem, bennem is volt egy izgatottan jó érzés, amiért ma újra visszacsatolom magam. De a több mint 36 óra után nekem mégis a víz hiányzik leginkább …
Még a visszaszámlálás előtt ránéztem az első eszme-társam oldalára és ezt találtam:
Eldöntöttem, hogy a következő Net-mentes napomra, mert még lesz ilyen, kell egy térkép, ahol jelzik az ilyen helyeket.
Amikor ezeket a sorokat írom még mindig Net-mentes vagyok. És ebben a pillatanban értettem meg, hogy mit jelent valójában a mondat miszerint: ki egyszer sem töltött egy teljes napot egyedül, az valójában még nem is élt. Talán Buddha mondta? De mindjárt utánanézhetek a neten. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: